Album nyitó lap ÉPÍTER2026
Fényképek a konferenciáról!

Rólunk írták! 

2026.01.27.

Anyanyelv, szakma, közösség: tizenegy éve épül 
az Építményeink–Erdély konferencia

Beszélgetés Szalay László építőmérnökkel, az Építményeink–Erdély konferencia sorozat alapítójával.
Szalay László építőmérnök, a Konferencia Iroda Bt. ügyvezetője immár tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Építményeink–Erdély szakmai konferenciát, amelyet január 29–30-án rendeznek meg Székelyudvarhelyen, a Küküllő Szállodában. A rendezvény mára a magyar nyelvű műszaki szakmai élet egyik meghatározó találkozási pontjává vált Erdélyben. Az esemény apropóján a kezdetekről, a szakmai párbeszéd fontosságáról és a konferencia jövőjéről beszélgettünk.

Hogyan született meg az Építményeink–Erdély konferencia gondolata?
– A döntés tulajdonképpen egy hosszabb folyamat eredménye volt. Magyarországon immár több mint harmincöt éve szervezzük a Geotechnika konferenciát, amely a kétezres évek közepén is Ráckevén, a Savoyai Kastélyban kapott helyet. Egy idő után feltűnt, hogy Erdélyből is egyre több kolléga érkezik ezekre az eseményekre. Különösen emlékezetes volt számomra, amikor egy sepsiszentgyörgyi szakember jelentkezett részvételre – nyitottan, érdeklődve, komoly szakmai kíváncsisággal. 
Ahogy telt az idő, egyre többen jöttek Erdélyből, főként geotechnikusok. A beszélgetések során felmerült, hogy akár előadóként is szívesen részt vehetnének, de végül sokan visszaléptek. Nem a szakmai tudás hiányzott, hanem a magyar nyelvű szakmai terminológia magabiztos használata. Ekkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat: szükség lenne egy olyan magyar nyelvű szakmai konferenciára Erdélyben, amely biztonságos közeget teremt az előadás tartáshoz, a tanuláshoz és a párbeszédhez.

Mi volt a konferencia alapvető célkitűzése?
– A legfontosabb cél az volt, hogy a magyar műszaki értelmiség anyanyelvén hallgathasson és tarthasson előadásokat. Ez nem csupán nyelvi kérdés, hanem gondolkodásmód is: sokkal árnyaltabban, pontosabban lehet szakmai kérdésekről beszélni, ha az ember a saját anyanyelvén fogalmazhat. Emellett kifejezett célunk volt a magyar műszaki szakkifejezések megőrzése és elterjesztése, hogy ezek ne szoruljanak háttérbe a mindennapi szakmai gyakorlatban. 
Az első évek nem voltak könnyűek, sok lelkes cégre, szakemberre és támogatói összefogásra volt szükség ahhoz, hogy a konferencia elinduljon, majd megerősödjön. Ma már nyugodtan mondhatom: az Építményeink–Erdély rendezvény kinőtte magát, stabil szakmai fórummá vált.

– Mit fejez ki az „Építményeink” elnevezés?
– A névválasztás tudatos volt. Az „Építményeink” szó magában foglal mindent, ami az épített környezetünkhöz tartozik: épületeket, utakat, hidakat, műtárgyakat, a magas-, mély- és infrastruktúraépítés teljes spektrumát. Nem akartunk egyetlen szűk szakterületre fókuszálni, inkább egy olyan ernyőt adni, amely alatt sokféle szakmai téma és megközelítés megjelenhet.

– Milyen hozzáadott értéket nyújt egy ilyen konferencia a résztvevőknek?
– Mindig azt mondom: egy jó előadás akkor éri el a célját, ha nemcsak informál, hanem gondolkodásra késztet. A hallgató kapjon egy pluszt a meglévő tudásához – egy új nézőpontot, egy másfajta megoldást, egy ötletet, amelyet később beépíthet a saját munkájába.
Különösen fontosnak tartom a generációk közötti tudásátadást. Volt példa arra, hogy idősebb kollégák meséltek a Ceaușescu-korszak építési gyakorlatáról, amikor gyakran anyaghiány mellett kellett kreatív megoldásokat találni. Ezek a tapasztalatok ma is tanulságosak, és jól kiegészítik a mai, szabványokra és digitális technológiákra épülő szemléletet.

– Hogyan alakult a résztvevők összetétele az évek során?
– A kezdetekkor körülbelül 40 százalék volt az erdélyi résztvevők aránya, mára ez jelentősen megváltozott: jelenleg nagyjából 80 százalék erdélyi és 20 százalék magyarországi szakember vesz részt a konferencián. A helyszíneket tudatosan választjuk meg, „vetésforgószerűen” – Marosvásárhely, a Csíkszereda melletti Piricske, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely mind szerepeltek már a helyszínek között –, mindig olyan városokat előnyben részesítve, ahol erős a magyar szakmai jelenlét.

– Mennyire igazodik a program a résztvevők igényeihez?
– Nagyon is. Gyakran megkérdezzük a korábbi résztvevőket, milyen témákat látnának szívesen. Így került be idén például a tűzvédelem, azon belül is a digitális nyilvántartási rendszerek bemutatása. Az előadás azt járja körül, hogyan lehet intézmények – kórházak, iskolák – tűzvédelmi eszközeit felhőalapú rendszerben kezelni, gyorsan ellenőrizhetővé és átláthatóvá tenni. Erre az előadásra várjuk a helyi tűzoltóságok képviselőit is.

– Milyen szerepet kapnak a fiatalok a konferencián?
– A kezdetektől fogva ingyenes a részvétel az egyetemi hallgatók számára. Az első években még csak egy kisebb diákcsoport élt ezzel a lehetőséggel, ma viszont már vannak olyan fiatalok, akik előadóként térnek vissza. Számomra ez az egyik legnagyobb siker: látni, hogy egy szakmai közösség valóban épül, és az generációkon ível át.

– Mi a konferencia hosszú távú küldetése?
– Az Építményeink–Erdély konferencia hidat kíván képezni szakmai kultúrák, gondolkodásmódok és nyelvek között. Célunk továbbra is a résztvevők számának növelése, az előadások színvonalának megőrzése, valamint az, hogy segítsük a határon inneni és túli szakmai és üzleti kapcsolatok kialakulását. Ha ezt sikerül fenntartani, akkor a konferencia valóban betölti azt a szerepet, amelyet a kezdetekkor megálmodtunk.

Nagyálmos Ildikó – Hargita Népe

2024.04.24.

Gáll Eszter – www.ecostratos.ro

Egy igazán színvonalas rendezvény volt, számos kiváló szakemberrel. Amit kiemelnék, az, hogy nagyon széles körből voltak jelenlévők, egy nagyon tág, szerteágazó szakterület volt így képviselve, érdekes volt betekinteni egymás munkásságába, infrastruktúrán, vidékfejlesztésen át egészen a legapróbb technikai jellegű részletekig.

És, ahogy az egyik kolléga is fogalmazott, ritkán adódik lehetőség arra, hogy a saját anyanyelvünkön képviseljük a hivatásunkat, legalábbis az ország keretein belül, ez valóban egy jó alkalom arra, hogy összehozza az erdélyi szakmabelieket. 

Értesítő

Logo fekete ÉPÍTER2026

A Konferencia Iroda Bt. már tizenegyedik alkalommal (2013 óta) szervezi az Építményeink-Erdély konferenciát (a Pandémia idején két alkalom elmaradt). Az Erdélyben szervezendő konferenciák célja, hogy olyan magyar nyelvű rendezvényeket szervezzünk, ahol a magyar műszaki értelmiség saját anyanyelvén (magyarul) hallgathatja meg az előadásokat, illetve adhatja elő azokat a témákat, melyeket szeretne másokkal is megismertetni. További cél, hogy a magyar műszaki szakkifejezések minél jobban, minél szélesebb körben ismertek legyenek. Szeretnénk, hogy a rendezvényekre lehetőleg minden érdeklődő eljuthasson, ne befolyásolja Őt a rendezvény költsége. Természetesen nem zárjuk ki a lehetőségét annak, hogy román nemzetiségű kollegák is részt vegyenek a rendezvényeken. Fontos szempont, hogy a résztvevőknek lehetőségük legyen egymás megismerésére, munkakapcsolatok kialakítására, üzletek kötésére, legyen az erdélyi vagy magyarországi vállalkozás.

XI. Építményeink-Erdély 2026


2026. 01. 29-30.

Hotel Küküllő ÉPÍTER2026

Székelyudvarhelyen a Küküllő Hotel-ben

A konferencia támogatóinak többek között felkérjük: Az Adriatic Advisor, ING Service Srl., Consoft Kft., Inreco Remix Srl., Multinvest Group, Domino Construct Expert, Ecostratos Kft., EBH Invest Kft., Kis Izolátor Kft., Mélyépítő Labor Kft., Cemplus Srl., SBR Soletanche Bachy, Techno-Wato Kft., Verdi Construct, KÉSZ Románia, Thermodul System, Speciálterv Kft., TunnelTech Kft. LORICATUS Biztonság-technikai Mérnök Iroda Kft. cégeket. További támogatásokat is szívesen veszünk, hogy a résztvevők költségeit csökkenteni tudjuk

Témakörök: Magasépítés – Épület felújítás – Épülethasznosítás – Műemlékvédelem – Mélyépítés – Infrastruktúra építés – Geotechnika – Környezetvédelem – Energia-megtakarítás – az előzőekhez kapcsolódó BIM / Informatika

Tervezett előadók: Marosvásárhelyi -, Sepsiszentgyörgyi -, Kézdivásárhelyi -, Gyergyószentmiklósi -, Székelyudvarhelyi -, Szovátai Polgármesteri Hivatal, Albert Sándor (Csíkszereda, Polgármesteri Hivatal), Birtalan Csilla Erzsébet, Gál Zoltán (Piller Studio Srl.), Albu István (KÉSZ Construcții Romania SRL.), Gáll Eszter (Ecostratos Kft.), Morvay Zoltán (Mélyépítő Labor Kft.), Kolcsár Zoltán, Bulbuk Márton, Polgár László (Talajtechnika Kft.), Szekeres Gerő (Arhing Kft.), Borzai Tibor (Speciálterv Kft.), Fülöp Csaba (Inreco Srl.), Cemplus Srl., Sata Lóránd, Gogolák Zsolt, Köllő Miklós, Haraszti László, Colas Hungária Zrt., Almássy Piroska (Techno-Wato Kft.) még mások…….

A konferencia előadásaiból egy kiadványt állítunk össze. Az előző évek konferenciáinak látogatottsága folyamatosan növekedett, kezdik megismerni a rendezvényt, már érdeklődnek az új rendezvény iránt. Reméljük, idén a konferencia iránt érdeklődők száma már meghaladja az előző évek létszámát.

Amennyiben Önnek vagy kollegájának, olyan témába illő előadási szándéka van, melyet szeretne megosztani a konferencia résztvevőivel, jelezze nekünk az „Előadásbejelentő” lapon. (az előadás csak esettanulmány lehet, nem fogadunk el termékismertető előadást, az csak „Támogatóként” lehetséges, ez esetben kérjük, hogy a jelezze felénk ez irányú szándékát). A konferencia lehetőséget biztosít a szakma gyakorlóinak a találkozásra, az újdonságok ismertetésére, a szakma gyakorlása során szerzett tapasztalatok (tervezői, kivitelezői) bemutatására. A konferenciák résztvevői a regisztráció során kézhez kapják a konferencia nyomtatott kiadványát (ISBN számmal), mely tartalmazza az előadások kivonatait is. További részletekért látogassa ezt a honlapot.

Szalay László
ügyvezető
Konferencia Iroda Bt.

Jelentkezés

Logo fekete ÉPÍTER2026

Lezárva!

Határidő: folyamatos

Köszönjük, a 2026-s konferenciára lezártuk a válasz lehetőségeket!

Köszönjük, a 2026-s konferenciára lezártuk a válasz lehetőségeket!

    Hozzájárulok adataim használatához és törvénynek megfelelő tárolásához, illetve értesítéseket kérek a konferenciáról.

    Válaszom

    _____________________________________________________

    Az ajánló neve:






    Akit, akiket ajánlok:

    Köszönjük, üdvözlettel:

    Szalay László CEO
    Konferencia Iroda


    Az üzenet a(z) (http://epitmenyeink-erdely.hu) kapcsolati űrlap felhasználásával kerül továbbításra

    Köszönjük, a 2026-s konferenciára lezártuk a válasz lehetőségeket!

    Köszönjük a 2026-s konferenciára a támogatói jelentkezést lezártuk!

    Köszönjük, a 2026-s konferenciára lezártuk a válasz lehetőségeket!

    Program

    Az alább található program
    a 2026 évi konferencia tervezete.

    Logo fekete ÉPÍTER2026

    A nyomtatható program itt!

    A program változásának a jogát fenntartjuk!

    2026. január 29. (Csütörtök)

    08 30 –

    Regisztráció, a résztvevők fogadása

    09 00 –

    Megnyitó  

    .

    09 20 –

    Dr. Szilveszter Szabolcs (Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatal): Kicsi a bors, de erős holisztikus városfejlesztési tendenciák Kézdivásárhelyen

    09 40 –

    Berszán Ruxandra Carmen – Birtalan Csilla Erzsébet (Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal): VÁLTOZÁSBAN A VÁROS – A sepsiszentgyörgyi „Dohánygyár” együttesének rekonstrukciója és új funkcióval való ellátása

    10 00 –

    Szünet

    10 20 –

    Dr. Tóth Ákos – Dr. Deák Ferenc (Tunneltech Kft.): A parajdi sóbánya katasztrófa mérnökgeológiai aspektusai

    10 40 –

    Szabados Mihály – Mészáros Norbert (Speciálterv Építőmérnöki Kft.): Mohácsi Duna-híd parametrikus és BIM tervezése

    11 00 –

    Arany János (fiREG.hu Kft.): Hogyan segíti a tűzvédelmi biztonságot a korszerű, papírmentes nyilvántartás? 

    11 20 –

    Kudó István (Geosequence Kft.): Roncsolásmentes geofizikai és térinformatikai módszerek hatékony alkalmazása különböző építőipari területeken (Közműkutatás, beton szkennelés, üregkutatás, útállapot térképezés, vízkutatás).

    11 40 –

    Konzultáció

    12 00 –

    Ebéd szünet

    13 00 –

    Albert Sándor (Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal): Fenntartható településtervezés Csíkszeredai szemléletben

    13 20 –

    Dr. Henkel Beatrix (Hempx Innovációs és Szolgáltató Kft.): Kendertégla, vakolat, jövőkép – Körforgásos építészet határon innen és túl

    13 40 –

    Bíró Levente (Cemplus Srl.): Kivitelezési hibák az építkezésben és a vízszigetelés során

    14 00 –

    Vaida Ildikó (SC BUCIN MOB SRL.): Bucin Mob cég által gyártott nyílászárók, háromrétegű tömörfából

    14 20 –

    Ágoston Gábor – Morvay Zoltán (Mélyépítő Labor Kft.): Talajmechanikai és laboratóriumi vizsgálatok szerepe tervezési feladatokban, innovációs építőanyagok kutatás-fejlesz-tésében

    14 40 –

    Szünet

    15 00 –

    Dr. Nagy Zsolt1,2 – Zakariás Botond2 – Zajzon Csaba1,2 – Lőrincz Barnabás1,2 (1Kolozsvári Műszaki Egyetem – 2Gordias Kft.): Fordulópont a hídépítésben: hogyan alakítja a szerelési technológia újragondolása egy híd kivitelezését?

    15 20 –

    Dr. Köllő Miklós – Dr. Sata Lóránd (Larix Stúdió – Hausproiect): Tamási Áron Gimnázium bentlakásának helyreállítása – Székelyudvarhely

    15 40 –

    Leskó Ferenc (Silicone Protection Kft.): Műemlékek, épületek, és egyéb műtárgyak, hidak,  felüljárók professzionális védelme

    16 00 –

    Sabathiel Balázs (Arkance Systems HU Kft.): Digitális alapokon: Mesterséges intelligencia az építőipari innováció szolgálatában (Video előadás)

    16 20 –

    Konzultáció

    16 30 –

    Az első nap zárása

    2026. január 30. (Péntek)

    08 30 –

    Regisztráció, a résztvevők fogadása

    08 40 –

    Juhász Miklós (Taupe Kft.): A geológia és a történelem kapcsolata – A Pannon tenger (Video előadás)

    09 00 –

    Szenyes Szilárd – Gálfi Attila (Timbermatrix Kft. – Domino Construct Kft.): Csíkszentgyörgy hagyományos porták. Torockószentgyörgy vár. Hívogató Románia.

    09 20 –

    Kelemen András – Kolozsi Péter (Képes Kft. – Via-Pontis Kft.): Kísérleti ütközésvédelmi panelek fejlesztése az M5 autópálya hídjain (Video előadás)

    09 40 –

    Dr. Köllő Miklós„Öreg házak új élete” című könyve, bemutató

    10 10 –

    Szünet

    10 30 –

    Dr. Tóth Ákos – Dr. Deák Ferenc – Răzvan Umbrărescu (Tunneltech Kft.): A1 Déva melletti alagutak – a tervezés során tett előrejelzéseink és ajánlásaink átnézete a megvalósulás után helyszíni tapasztalatok és mérések alapján

    10 50 –

    Dr. Sata Lóránd (SBR Soletanche Bachy Fundații): „SOLEPILE” megoldás

    11 10 –

    Szabó Zoltán (Techno-Wato Kft.): Mérnöki létesítmények, ivóvíztározók építéséhez és felújításához ajánlott technológiák és anyagok

    11 30 –

    Lőrinc Árpád (Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatal): A Székelytámadt vár projektje dióhéjban

    Szakmai kirándulás

    11 50 –

    Indulás a szakmai kirándulás helyszínére a Székelytámadt vár-hoz

    Találkozó a helyszínen (Székelytámadt vár bejárata, 535600 Székelyudvarhely – Odorheiu Secuiesc Tompa László utca 14.)

    12 10 –

    Bujdosó Márton (Geosequence Kft.): Roncsolásmentes geofizikai módszerek – helyszíni bemutató a Székelytámadt várnál

    A Székelytámadt vár felújításával kapcsolatos kivitelezési feladatok, állapotok megtekintése

    13 15 –

    Konzultáció után Ebéd

    14 30 –

    Konferenciazárás, hazautazás

    Előadások

    Az alább található összefoglalók a 2026 konferencia előadásai alapján készültek.

    Program szerinti sorrendben!

    Logo fekete ÉPÍTER2026

    Az előadásoknál szereplő ikonra kattintva elérheti azok PPT, PDF vagy Prezi anyagait!

    FOLYAMATOS FELTÖLTÉS ALATT!

    avatar

    Problémáink, fejlesztéseink Kézdivásárhelyen 
    Dr. Szilveszter Szabolcs

    Kézdivásárhely, Polgármesteri Hivatal

    Kézdivásárhely az udvarterek, a céhek, vargák városa, Orbán Balázs az egykori Háromszék vármegye Párizsának nevezte. Városunk olyan holisztikus városfejlesztési irányt próbál elérni, amely egységben kezeli a gazdasági, társadalmi, környezeti, kulturális és térbeli szempontokat, és hosszú távon a helyi életminőség javítását célozza. Jelenleg a város fejlesztési gerincét a multifunkcionális uszoda, gázhálózatbővítés és kék zöld infrastruktúrák fejlesztései adják, mindamellett folyamatos városfejlesztési alappillérek, az oktatási intézmények, Intelligens városi közlekedés (I.T.S), gépjármű és kerékpárút, valamint a kulturális élet és műemlékvédelem.…… továbbiak az előadásban

    avatar

    Városrehabilitácíó – Ipari műemléképület felújítása, rendeltetés váltás és megnyitása a közönség számára – Sepsiszentgyörgyi Dohánygyár / Regenerare urbană la ansamblul Fabrica De Țigarete
    Berszan Ruxandra Carmen / Birtalan Erzsébet Csilla

    Sepsiszentgyörgy,  Polgármesteri Hivatal

    konferencia_iroda_bt_logo_black-03

    Az előző évben számos, különböző megvalósítási fázisban lévő projektet mutattunk be, amelyek célja, hogy Sepsiszentgyörgyöt vonzóbb várossá tegyék, különösen a fiatalok számára.
    Mivel beszéltünk az oktatáshoz és a szabadidőhöz való hozzáférés fontosságáról, a mai anyagban a szabadidő egy másik típusáról lesz szó: olyan kikapcsolódásról, amely a rekreációs élményt a tudomány népszerűsítésével ötvözi laboratóriumi tevékenységek, műhelyek, hands-on élmények és interaktív tanulás révén. Mindez történelmi értéket hordozó környezetben valósul meg.
    A bemutatott projekt – „Élményközpont / tudományos játszóház kialakítása az egykori cigarettagyárban” – végigjárta a jogszabályok által előírt engedélyezési és jóváhagyási szakaszokat, és jelenleg finanszírozási pályázati fázisban van a Közép Régió Program 2021–2027 keretében.…… továbbiak az előadásban

    Deák Ferenc Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    A parajdi sóbánya katasztrófa mérnökgeológiai aspektusai
    Dr. Tóth Ákos – Dr. Deák Ferenc

    Tunneltech Kft.

    A parajdi sóbányát a Korond patak árasztotta el, amely egy heves esőzés során direkt kontaktusba került sótesttel, idővel feloldotta a medret és a sókarszt víznyelőrendszerein keresztül behatolt a mélybe és feltöltötte a bányatérséget. 
    Az árvíz után az erdélyi geológusokból álló csapatunk vállalta az önkéntes munkát, és azonnal elkezdte a katasztrófaelhárítás tudományos támogatását.
    Készítettünk egy nyilatkozatot, amelyet magyar és román nyelven elküldtünk a lehető legtöbb médiumnak. A román kormány végül felkérte ezt a geológusokból álló csapatot, hogy segítsék az EU Vészhelyzeti Koordinációs Központja (ERCC) által küldött nemzetközi csapatot, szakértelmükkel és tanácsaikkal járuljanak hozzá a katasztrófaelhárítási munkálatok kezdeti és hosszútávú szakaszaihoz.
    …… továbbiak az előadásban

    Szabados_Mihaly Fotó 300x300 ÉPÍTER2026
    Mészáros Norbert Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Mohácsi Duna-híd parametrikus és BIM tervezése
    Szabados Mihály – Mészáros Norbert

    Speciálterv Építőmérnöki Kft.

    konferencia_iroda_bt_logo_black-03

    A Mohácsi Duna-híd tervezése során egy összetett, nagy léptékű acél ívhidak tervezésére került sor, ahol az eltérő geometriai, kivitelezési és technológiai adottságok összehangolt kezelése kiemelt feladatot jelentett. A közel 756 méter hosszú, három egymást követő ívből álló híd szerkezeti kialakítása során parametrikus tervezési módszereket alkalmaztunk a döntött és ívelt acélszerkezeti elemek pontos geometriai leképezésére és a kivitelezési fázisok kezelésére.
    A vizuális programozási környezet közvetlen kapcsolatot biztosított a statikai számítások és a részletező modellek között, lehetővé téve a teljes ívtartó rendszer és a pályaszerkezet elemeinek hatékony felépítését. A digitális együttműködés a tervezők, a gyártó és a kivitelező között biztosította a tervezési és kivitelezési folyamat átláthatóságát és kontrollját.…… továbbiak az előadásban

    Arany János fotó ÉPÍTER2026

    Hogyan segíti a tűzvédelmi biztonságot a korszerű, papírmentes nyilvántartás?
    Arany János 

    FiREG.hu

    Hogyan válik a jogszabályi megfelelésből valós üzleti és társadalmi érték?
    A modern épületek tűzvédelmi rendszerei ma már rendkívül összetettek: beépített tűzjelzők, menekülési útvonalak, hő- és füstelvezetők, biztonsági világítások, tűzgátló nyílászárók, oltóberendezések, defibrillátorok – és ezek számtalan típusa és változata. Ezek üzemeltetése, karbantartása és jogszabály követő dokumentálása egyszerre műszaki és komoly menedzsment kihívás is.
    A fiREG erre a kihívásra ad választ: egy felhőalapú, digitális platform, amely automatizálja és egyszerűsíti a tűzvédelmi üzemeltetést – minden érintett számára átlátható módon.
    A rendszer a tűzvédelmi eszközök karbantartásának digitális menedzsmentjéből indult ki, közös platformot teremtve a karbantartók, ellenőrök és menedzsment számára. Ez a terület mára kiegésztült az automatikus, elektronikusan vezetett tűzvédelmi üzemeltetési naplóval is, amely közvetlen adatkapcsolatban áll a beépített tűzjelző berendezésekkel. Minden esemény rögzítése emberi beavatkozás nélkül történik, valós időben. Az eredmény: pontos, naprakész adatok, távolról is kontrollálható telephelyek, jelentősen csökkentett hibalehetőség és adminisztráció.…… továbbiak az előadásban

    Kudo István Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Roncsolásmentes geofizikai és térinformatikai módszerek hatékony alkalmazása különböző építőipari területeken. (Közműkutatás, beton szkennelés, üregkutatás, útállapot térképezés, vízkutatás.)
    Kudó István 

    Geosequence Kft.

    konferencia_iroda_bt_logo_black-03

    Az építőipari és infrastrukturális beruházások előkészítése és kivitelezése során a felszín alatti viszonyok ismeretének hiánya jelentős műszaki és gazdasági kockázatot hordoz. Az előadás olyan roncsolásmentes mérnökgeofizikai módszerek gyakorlati alkalmazását mutatja be, amelyek hatékonyan támogatják a tervezési és kivitelezési döntéseket különböző építőipari területeken.
    A bemutatott példák valós projekteken szerzett tapasztalatokra épülnek, többek között közműtérképezési munkákból, betonszerkezetek roncsolásmentes vizsgálatából, felszínközeli üregek feltárásából, út- és töltésállapot-vizsgálatokból, örökségvédelmi régészeti kutatásokból, valamint vízkutatási célú geofizikai felmérésekből. Az előadás gyakorlati példákon keresztül ismerteti a cégünk által alkalmazott georadaros (GPR), elektromos ellenállás tomográfiás (ERT), szeizmikus (P- és S-hullám tomográfia) és magnetométeres módszerekben rejlő lehetőségeket.…… továbbiak az előadásban

    avatar

    Fenntartható településtervezés Csíkszeredai szemléletben
    Albert Sándor

    Csíkszereda, Polgármesteri Hivatal

    konferencia_iroda_bt_logo_black-03
    • A „tervezés” már magában foglalja az előrelátás fogalmát, olyan szellemi tevékenység, amely felépíti egy jövendőbeli kívánt állapot gondolati modelljét.
    • Mivel a teljesen elvont, csak önmagára építő gondolkodás kihívásos, szüksége van a külső világi érzékszerveink támaszára ahhoz, hogy a tudat folytonossága megmaradhasson ezért a tervezés eredményeként jelentkező gondolati modelleket nagyon hamar rögzíteni igyekeztek, a barlang falától a papiruszon és állatbőrön át szénnel, tollal rögzítéstől korunk VR digitális modelljéig.
    • Maga a nyelv is a gondolatok világi érzékszerveinkkel (szemmel, füllel) követhető formája, Altavirától Homéroszon át Gutenberg és Luther közvetítésével az informatikai forradalomig.…… továbbiak az előadásban
    Dr. Henkel Beatrix fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Kendertégla, vakolat, jövőkép – Körforgásos építészet határon innen és túl
    Dr. Henkel Beatrix

    Kendercraft Kft.

    Az esettanulmány bemutatja, hogyan válik az ipari kenderből kendertégla, kender-vakolat és szigetelőpaplan, amelyek valódi, fenntartható alternatívát kínálnak a mai építőiparban. Termékeink magyar alapanyagokból, Magyarországon készülnek, a 120 éves múlttal és ígéretes jövővel rendelkező nagylaki kendergyárban, a Hempy People munkásságára építve. Célunk, hogy a körforgásos építészet működő mintáját megmutatva Erdélyben is elinduljon a kenderforradalom – helyi közösségek, vállalkozások és építkezések javára, határon innen és túl. …. továbbiak az előadásban

    avatar

    VÍZSZIGETELÉSI ÉS JAVÍTÁSI MUNKÁLATOK ANYAGAI
    Biró Levente

    Cemplus RO SRL.

    Gyakran előforduló szerkezetek, illetve burkolások kivitelezésénél tapasztalt hibák és azok javítási lehetőségeit vizsgáljuk néhány példa segítségével. Ezek a hibák sokszor egyben kellemetlenek és igen költségesek. Mit tegyünk, mivel javítjuk, vagy hogyan előzzük meg? A több mint 15 éves tapasztalatunk kivitelezésben, fejlesztésben és gyártásban nemcsak referencia, hanem egyben lehetőség is, hogy elkerüljük vagy megfelelőn javítsuk a felmerülő hiányosságokat. A Cemplus által gyártott és forgalmazott termékekhez nemcsak műszaki leírást, hanem a tapasztalatunkat és a szaktanácsokat is biztosítjuk.…… továbbiak az előadásban

    Vaida Ildikó Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Bucin Mob cég által gyártott nyílászárók, háromrétegű tömörfából
    Vaida Ildikó

    SC BUCIN MOB SRL.

    1. Bevezetés és inspiráció
      Nyitás: egy faházikó álma, a „Skadi” – ahol a fa nem csak anyag, hanem hangulat.
      Kik vagyunk mi
      BucimMob: rétegelt fa nyílászárók gyártója, több mint 30 év tapasztalattal.
      Tervezés, gyártás és szállítás lakó- és kereskedelmi terekhez.

      80 alkalmazott, több mint 11.800 m² beépített terület.
      Termékek és folyamatok
    2. Termékpaletta: ablakok, ajtók, zsalugáterek, kerti bútorok, faházak stb.
      Teljes gyártási lánc ellenőrzése: a rönkök beszerzésétől a végső szerelésig.
      Legmodernebb gépek, CE, ISO, FSC tanúsítványok.
      Ügyfél-előnyök
      • Pontosság, látható minőség, megnövelt tartósság, komplex design, teljes nyomonkövethetőség.
      • Európai szabványoknak megfelelő termékek, köz- és magánprojektekben elfogadva.
      • Környezet- és közösségtisztelet.…… továbbiak az előadásban
    Agoston-Gabor_portre-GT2023

    Talajmechanikai és laboratóriumi vizsgálatok szerepe tervezési fel-adatokban, innovációs építőanyagok kutatás-fejlesztésében
    Ágoston Gábor – Morvay Zoltán

    Mélyépítő Labor Kft.

    A talajmechanikai és laboratóriumi vizsgálatok elengedhetetlen részét képzik a különböző tervezési feladatoknak. Pályaszerkezet, családiház, ipari létesítmény tervezéséhez mindenképpen meg kell ismerni a felszín alatti rétegződések fizikai tulajdonságait annak érdekében, hogy a tervezett építmények statikailag állékonyak maradjanak. Egy adott alapozási környezetben azonosított talajrétegek tulajdonságai és a talajvíz helyzete alapvetően meghatározzák az alapozás módját, mélységét. Az út- és vasúti pályaszerkezetek esetében a megfelelő alépítmény kialakítása nem lehetséges előzetes talajmechanikai vizsgálatok nélkül.
    Laboratóriumi vizsgálatokkal nem csak a beépítésre szánt anyagok megfelelőssége ellenőrizhető, hanem innovációs termékfejlesztésben is kiemelkedő szerepük van. Az építőipar egyik nagy kihívása az újabb nyersanyagforrások felkutatása, melyekből a megfelelő szerkezeti elemek kialakíthatók. Fontos az új vagy régen használt alternatív építőanyagok megismerése, felhasználása. 
    Cikkünk célja, hogy bemutassa a különböző talajmechanikai és laboratóriumi vizsgálatokat és az azokból nyerhető információkat, amelyek a különböző építmények megfelelő tervezéséhez, kivitelezéséhez szükségesek. Továbbá bemutatjuk egy nem rég elnyert pályázat példáján keresztül, hogy a laboratóriumi vizsgálatok miképpen csatlakoznak egy új innovációs építőanyag fejlesztéséhez.…… továbbiak az előadásban

    Nagy Zsolt Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Fordulópont a hídépítésben: Hogyan alakítja a szerelési technológia újragondolása egy híd kivitelezését?
    Dr. NAGY Zsolt1,2 – ZAKARIÁS Botond2 – ZAJZON Csaba1,2
     LŐRINCZ Barnabás1,2

    1 Kolozsvári Műszaki Egyetem – 2 Gordias Kft.

    A projekt megvalósítása során a kivitelezést alapvetően meghatározták a kedvezőtlen helyszíni adottságok és a meglévő híd leromlott szerkezeti állapota. A korlátozott vízmélység, az ideiglenes alapozások és úszó szerkezetek alkalmazásának tilalma kizárta a hagyományos kivitelezési technológiákat. A kezdeti koncepció szerint az új híd a meglévő, de károsodott állapotú és megerősített alapjaira épült volna, ami jelentős rejtett kockázatokat hordozott. A bontási munkák ellenőrzött, szakaszos végrehajtása csökkentette volna a dinamikus hatásokból eredő kockázatokat, de teljességében nem zárta volna ki. Végül a létező hídszerkezet elbontása és az alapok teljes újjáépítésére vonatkozó döntés megszüntette ezeket a kockázatokat, ugyanakkor a kivitelezési technológia teljes újragondolását tette szükségessé egy előrehaladott fázisban. Az új acélívek ideiglenes alátámasztás nélküli beemelése és szerelése kiemelkedő mérnöki kihívást jelentett. A hosszú és karcsú szerkezetek stabilitását ideiglenes stabilizáló elemek biztosították az ívek közötti végleges kapcsolatok kialakításáig. Összességében a projekt jól példázza, hogy a szerkezeti biztonság elsődlegessége indokolhatja a technológiai koncepciók felülvizsgálatát, és hogy a kockázatok tudatos kezelése, valamint a tervezői és kivitelezői együttműködés kulcsfontosságú a komplex mérnöki feladatok sikeres megvalósításában..…… továbbiak az előadásban

    Sata Lorand 150x150 fotó ÉPíTER2025
    Dr. Köllő Miklós fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Tamási Áron Elméleti Liceum bentlakás
    Dr. Köllő Miklós – Dr. Sata Lóránd

    Larix Stúdió – SBR Soletanche Bachy Fundatii Srl.

    konferencia_iroda_bt_logo_black-03

    A Tamási Áron Gimnázium bentlakásának 2023-ban bekövetkezett részleges összeomlása súlyosan érintette az épület történeti és közösségi értékeit. A tervezett beavatkozás célja az épület megmentése, újrahasznosítása és működőképessé tétele, azaz az eredeti karakter megőrzése és a kortárs funkcionális elvárások közötti finom egyensúly megteremtése.    A beavatkozás alapelve az értékmegőrző helyreállítás és kortárs adaptáció: a történeti térszerkezet, arányrendszer és építészeti részletgazdagság megőrzése mellett az épület teljes szerkezeti és funkcionális megújítása valósul meg. Az összeomlott szárny eredeti volumetriáját és ritmusát hűen rekonstruáljuk, korszerű, földrengésbiztos tartószerkezettel és korszerű anyaghasználattal, a homlokzati karakter megőrzésével..…… továbbiak az előadásban

    Leskó Ferenc 2x2ÉPÍT2025

    Műemlékek, épületek, és egyéb műtárgyak, hidak, felüljárók professzionális védelme
    Leskó Ferenc

    Silicone Protection Kft.

    Az épületek, műemlékek tökéletes védelmét a víz károsító hatásaitól a szilikonos impregnálás tudja megadni.
    Az impregnálással jelentős energiát is meg tudunk takarítani.
    A hidak, felüljárók só elleni védelme szilikonos impregnálással jelentősen tartósabb, olcsóbb és megbízhatóbb, mint a hagyományos bevonati rendszerekkel.
    Az épületek, műtárgyak graffiti elleni védelmére a leghatásosabb az anti-graffiti termékünk, melyet akár 16-szor le lehet mosni.…… továbbiak az előadásban

    Sabathiel Balázs 200x200 GT2025

    Digitális alapokon: Mesterséges intelligencia az építőipari innováció szolgálatában
    Sabathiel Balázs

    Arkance Systems HU Kft.

    Mire és hogyan használjuk a Mesterséges Inteligencia lehetőségeit! …… továbbiak az előadásban

    Juhász Miklós 200x200 GT2025

    A geológia és a történelem kapcsolata – A Pannon tenger
    Juhász Miklós

    Taupe Kft.

    Egykét eseményen (pl. a Mínoszi civilizáció pusztulásán) kívül a történelemtudomány / – tanítás még ma sem tartja alapvetőnek a geológiai okokat a társadalmi változások esetében. Az előadás példákat hoz arra, amikor akár földtani eredetű időjárásváltozás okozott elemi társadalmi változást a modern korban (pl. a Francia Forradalom esetében), vagy birodalmak kialakulásához vezetett, mint pl. az Egyiptomi Óbirodalom esetében, de egyes mitológiai lények (pl. a küklopszok) eredetének is geológiai eseményekhez volt köze. De akár olyan ősi legendák, mint az özönvíz eredete is geológiai kataklizmához köthető. Az előadás ezeken kívül ábrákat mutat az irodalomból ismert geológiai korszakok (valamilyen módon) rekonstruált „térképeire”; mint pl. az alábbi ábrák, amik az utolsó jégkorszak tengerekre gyakorolt hatását mutatja, rendre Kelet-Ázsiában i.e. ~21.000-ben, illetve a Földközi-tenger medencéjében i.e. ~18.000-ben …… továbbiak az előadásban

    avatar
    avatar

    Csíkszentgyörgy hagyományos porták. Torockószentgyörgy vár. Hívogató Románia.
    Szenyes Szilárd – Gálfi Attila

    Timbermatrix Kft. – Domino Construct Kft. 

    Az előadás két, Erdélyben megvalósuló, eltérő léptékű, de szemléletében rokon örökségvédelmi projektet mutat be.
    Az első rész a Csíkszentgyörgy településen megvalósult hagyományos portafelújítási programra fókuszál, amelynek keretében nyolc parasztház újult meg hagyományos anyagokkal és technológiákkal. A zsindelyes tetők, agyaggal tapasztott falak és fa szerkezetek helyreállítása komplex tervezési és kivitelezési folyamatban zajlott, ahol a tervezői és kivitelezői feladatok egy kézben összpontosultak. A magántulajdonban lévő épületek felújítását a helyi néptanács pályázta meg, a projekt három év munkáját foglalta magában, és 2025 végén zárult le.
    …. továbbiak az előadásban

    Kelemen András 2x2 ÉPÍT2025
    Kolozsi Péter2 eafénykép ÉPÍT2024

    Kísérleti ütközésvédelmi panelek fejlesztése az M5 autópálya hídjain
    Kelemen András – Kolozsi Péter

    Képes Kft. – Via-Pontis Kft.

    Az M5 autópálya feletti hidak felszerkezeteit rendszeresen éri szabálytalan járművek
    miatti ütközés. Az ütközések évente többször előfordulnak, 3-4 évente súlyos károkat
    okozva. A további károk mérséklése céljából kísérleti jelleggel egyedi energiaelnyelő,
    ütközésvédelmi panelek kerültek kifejlesztésre a Képes Kft. és VIA-PONTIS Kft.  együttműködésében, valamint a Képes Kft. által szabadalmaztatásra. A hidakra kísérleti jelleggel feltelepített elemeket az elmúlt években többször is ütközés érte, eddig jól vizsgáztak, a tapasztalatok pozitívak.  …. továbbiak az előadásban

    Dr. Köllő Miklós fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    Öreg házak új élete című könyv, bemutató
    Dr. Köllő Miklós

    …. továbbiak az előadásban

    Deák Ferenc Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    A1 Déva melletti alagutak – a tervezés során tett előrejelzéseink és ajánlásaink átnézete a megvalósulás után helyszíni tapasztalatok és mérések alapján
    Dr. Deák Ferenc – Dr. Tóth Ákos – Răzvan Umbrărescu

    TunnelTech Kft.

    Ez a tanulmány a geotechnikai adatok integrációjáról és a numerikus szimulációk eredményeiről, valamint azok háttéranalíziséről (back-analysis) és az in-situ geotechnikai és geodéziai mérések modellekhez való kalibrációjáról szól. Az előzetes eredmények, később a tapasztalt mérési eredményekkel együtt beépültek a tervezési fázis, majd később az építési fázis során a LOT2 Lugos-Déva autópálya alagutak tervezési és kivitelezési dokumentációiba. A TunnelTech Kft. szakembereinek a feladata az volt, hogy ellenőrizzék a kivitelitervek megfelelőségét és javasolják további alagútbiztosítási megoldások bevezetését, a költséghatékonyság és időhatékonyság érdekében. További célok voltak: az elérhető adatok és tapasztalatok áttekintése, valamint a bemenő paraméterek felülvizsgálata. …. továbbiak az előadásban

    Sata Lorand 150x150 fotó ÉPíTER2025

    „SOLEPILE” megoldás
    Dr. Sata Lóránd

    SBR Soletanche Bachy Fundații

    konferencia_iroda_bt_logo_black-03

    A SOLEPILE egy komplett, gyors tervezési és kivitelezési megoldás, amely a megrendelői igény, minőség – ár – kivitelezési idő közötti arány, optimális egyensúlyát célozza.
    Mivel kizárólag gépesített alapozási technológián alapul, és kevesebb emberi erőforrást igényel, a kivitelezési költségek alacsonyabbak a hagyományos alapozási rendszerekhez képest, miközben a minőség magasabb szintű.
    A Soletanche Bachy Romania által kifejlesztett és szabadalmi védettség alatt álló megoldás két különböző átmérővel készülő „egyedi” cölöpöt jelent, amely egyben alaptestként is funkcionál, beépített zsaluzattal a teherhordó szerkezeti oszlopok fogadására.…. továbbiak az előadásban

    avatar

    Mélyépítési műtárgyak felújítása
    Szabó Zoltán

    Techno-Wato Kft.

    A vízi-közmű ágazat vasbeton műtárgyaival kapcsolatban rengeteg tapasztalat gyűlt össze, melyeket szeretnénk megosztani Önökkel a műtárgyépítések és felújítások területén.
    Ebben az előadásban az ivóvizes műtárgyakkal kapcsolatos tudnivalókat foglaltuk össze a teljesség igénye nélkül.…. továbbiak az előadásban

    Lőrinc Árpád Fotó 300x300 ÉPÍTER2026

    A Székelytámadt vár projektje dióhéjban
    Lőrinc Árpád

    Székelyudvarhely,  Polgármesteri Hivatal

    Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb beruházása valósul meg Székelyudvarhelyen. A projekt költségvetése több mint 30 millió lej (6 millió euró), aminek nagy részét sikerült Európai Uniós támogatásból lehívni. Habár több próbálkozás volt az omladozó Székelytámadt vár megmentésére, az igazi áttörést 2019-es év hozta, amikor sikerült nyertes koncepciót bemutatni vár rehabilitációjára. 2021-ben elkészültek a tervek, 2023 áprilisában pedig már kezdési parancsot kapott a kivitelező cég. Jelenleg 76 %-os a megvalósítás. Betekintünk a kulisszák mögé és megvizsgáljuk ennek a komplex projektnek a nehézségeit és szépségeit.…… továbbiak az előadásban

    Támogatóink, Kiállítóink

    Logo fekete ÉPÍTER2026

    Az Építményeink Erdély 2026 konferencia támogatói, kiállítói!

     

    Az Építményeink Erdély 2025 konferencia támogatói, kiállítói!

     

    Archívum

    Az alábbi képekre kattintva elérheti a konferenciák kiadványeit, videóit, videóelőadásait.

    Logo fekete ÉPÍTER2026

    Építményeink Erdély 2025

    Építményeink Erdély 2025

    Építményeink Erdély 2024

    Építményeink Erdély 2023

    A konferencia megnyitója

    Építményeink Erdély 2020

    Építményeink Erdély 2020

    Scroll to Top